2018. május 28., hétfő

Hogyan válasszunk tolltartót?

Az iskola elengedhetetlen és nélkülözhetetlen kiegészítője a tolltartó. Általában a gyerekek nagy becsben tartják, hiszen a rajzok, jegyzetek mind-mind a benne található fantasztikus kis eszközökkel, színes ceruzákkal és tollakkal készülnek. De hogyan is válasszuk ki ezt a különleges kiegészítőt gyermekünk számára? Segítünk nektek, hogy megtaláljátok a tökéletes tolltartót gyermeketeknek még iskolakezdés előtt!

Az első és legfontosabb dolog a kiválasztásánál az, hogy minél praktikusabb legyen az elosztása, könnyen használható legyen a gyermekünk számára. Természetesen a tanító nénik év elején el szokták mondani, hogy milyen írószerekre, felszerelésekre lesz szüksége a gyerekeknek, így ezt a tájékoztatót érdemes lehet megvárni a vásárlás előtt. Alsó tagozatos gyermekünknek valószínűleg szüksége lesz grafit ceruzákra, színesekre, radírra, hegyezőre, vonalzóra és körzőre is, ha csak a legalapvetőbbeket összegezzük. Ezeknek a tárolására a legalkalmasabb tolltartó a kiteríthetős fajta, hiszen gyermekünk a kinyitás után egyből átláthatja, praktikusan használhatja a tanórákon. 

Kicsit nehezebben átlátható, de még mindig praktikus választás lehet a kétemeletes tolltartó. Ilyenkor érdemes a gyermekünkkel átbeszélve kitalálni, milyen rendszert is kövessünk a tolltartóba pakoláskor. Például, a felső rekeszben csak a tollak, ceruzák, körző, vonalzó található, az alsóban pedig minden színes ceruza. Mindenképpen vonjuk be a gyermeket a rendszer kialakításába, így ő maga is rendet tud tartani a tolltartójában, és ha ő is részese lehet a szabályok kialakításának, akkor könnyedebben be is tartja azokat.


Ma már nagy divatnak örvendenek a hengeres tolltartók is, amik ugyan praktikusak egy szempontból, hiszen kisebb helyet foglalnak el, könnyebben bepakolható a táskába, ám egy másik szempontból sokkal nehezebb a gyereknek használni ezeket a tolltartókat. Könnyen előfordulhat, hogy rendezetlen lesz, bedobálja a ceruzákat, hiszen nincs külön retesze a tárolásra, nincsen meg az a rendszer, amit fentebb említettünk, így nincs is rá igazán igénye. Ám pont emiatt, a hengeres tolltartókra is kitaláltak egy rendszerező fazont, így kétreteszes henger tolltartót is beszerezhetünk gyermekünk számára, ami talán praktikusabb, mint az egy.

Ha gyermekünk már nem alsó tagozatba jár, hanem felsőbe, esetleg gimnáziumba készül, akkor mindenképpen az apró tolltartókat javasoljuk, hiszen elég 2-3 toll, egy ceruza és néhány, a kedvenc színeiből összeállított színes toll, amivel kiemelheti jegyzetéből a részleteket. Ilyenkor fontos, hogy hiába kisebb a tolltartó, minőségi darabot válasszunk, hiszen valószínűleg a táska alján, nehéz könyvek által szétnyomva fogja tárolni gyermekünk a tolltartót, így legyen strapabíró mindenképpen! 



A tolltartó kiválasztása a fenti technikai szempontokat leszámítva, valójában egy esztétikai kérdés. Tetszik gyermekünknek a tolltartó? Engedjük neki, hogy azt válassza, még akkor is, ha nem vagyunk benne biztosak, hogy tökéletes a hatékonysága, hiszen ezt fogja látni minden órán, ebből veszi majd ki a ceruzáit dolgozatok előtt, fontosabb, hogy ő szeresse, mint hogy mi mit gondolunk tökéletesnek számára! Engedjük őket választani!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése